Szerelmes idézetek

Szilvási Lajos idézetek

Sötét volt. Még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Egyikünk sem mozdult. (...) Talán nem is éltünk már. Átváltoztunk. Mi voltunk a szerelem. Sokáig. Vagy csak pillanatig. Talán mégis végtelen sokáig. Sötétség. Csend. Lélegzet nélkül.

Ő kell nekem. Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.

Azt akarom, hogy mellettem legyél. Látni akarlak minden reggel. Minden este. (...) Nem tudom, meddig élek még, de ameddig élek, velem legyél, ezt akarom. Néha cigarettát tégy a számba, gyújtsd is meg. Néha tölts konyakot, add is a kezembe a poharat. Mellettem ülj a kocsiban, és nézz is oldalról, ahogy szoktál. Készíts friss törülközőt a fürdőkád fölé. Mondd este, hogy tüntessem el az államról a borostát, ami reggel óta nőtt rajta, hogy értsek belőle, tudjam, megkívántál. Ezt akarom, ezt mind, meg ezer mást tetőled.

Be kellene táplálnom magamba, hogy ezek után Attila megszűnt létezni. Nekem létezni. Akit az érdekel, hogy nekem hány árnyékom volt eddig, azt a srácot én törlöm a nyilvántartásból, még akkor is, ha Fábián Attila a neve. És akkor is, ha miatta éreztem életemben először, hogy remeg a bőröm körül a levegő. Pedig most is remeg. Plusz a szemem is ég Miatta. Eloltom a villanyt és visszafekszem. Sötétben és a pléd alatt könnyebb kiáztatni a szép szememet.

Én úgy akarlak szeretni, hogy egészen betöltselek, én legyek neked a legnagyobb öröm, és én legyek a vigasztalás és minden, de te nem hagyod, hogy így szeresselek. Terajtad páncél van, nem is tudom, hány réteg. Ha az egyiken átjutok, alatta a másik. (...) Meg akarlak tartani, és érzem, hogy nem tudlak megtartani.

Tudd meg: ha nem vagy is itt, én mégis veled alszom. Mert szeretlek, cáfolatlanul és visszafordíthatatlanul.

Látni akarom az arcát. Közelről látni. (...) Ezt a lányt akarom látni, nézni, bámulni addig, ameddig itt van a közelemben ugyanabban a térben, mint én. Le nem venni róla a szemem, ameddig csak nézhetem. Ameddig el nem tűnik megint.

Kell, kell, kell ez a lassan ölő, gyógyító fájás, kell ez az érvágó, pengefinom kín, kell ez a sok metsző méregkristály a megmart hátam égő bőrének, a párás pórusaimnak. Befalazva dobol, ver, ver félre a kerge szívem.

Nekem tilos elgyöngülnöm, énhozzám te nem tartozhatsz, nem ereszthetlek a közelembe, hurok lennél te a nyakamon, visszatartanál, visszahúznál, ne tehessem meg, amit meg fogok tenni.

Elmúlt szerelem

Úgy jó, amilyen vagy. Ezért tudnám elképzelni, hogy ne csak a feleséged legyek, hanem a szeretőd is.

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.