Paolo Santarcangeli idézetek

Mindennapi örömöm voltál, és mégis eltűntél az idő
vadonjában. Szétfoszlottál a semmiben. Már nem tudom,
hogyan és miért.
Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent. Nélküled a semmi vár reám. Az vár reám, hogy
mint elanyátlanodott lélek éljek ebben a kietlen világban.

Hiány

Mielőtt végképp elveszítlek,
még keresem arcod a levelek közt,
az ár sűrű sodrán.
S várom, hogy kísérjen arcod.
Játszottak velem az istenek.
Szelíden formált aranyos felhőt,
mi lényét percenként váltja,
kívántam karomba zárni.

Vagyok mint tó a gátak közt és hallgatok.
Rendjén volt talán, hogy elmentél.

Szakítás

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.