Kiss Judit Ágnes idézetek

Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan.

Csalódás

Kukába dobtad viselt éveinket -
Megszűntem, mint egy elkapott tekintet.

A végső halálból ez csak előleg.
Ideje már kivetkőznöm belőled.

Csalódás

Nem bánom, ha csak hangszered leszek,
sem azt, ha mostanáig másé voltál,
nem bánok férjet, gyermeket... ha kell,
áldozz fel, csak legyél te az oltár.

Vágyódás

Egymástól nincs mit számon kérnünk,
gyilkolok én is, hogyha kell.
Tudom, hogy jobban te szerettél,
a súlyát én nem bírtam el. 

Hát bocsáss meg, de nem siratlak.
Bennem élsz, s hullt könny épp elég.
Jó éjt, királyfi. Ha megéred,
jaj, mi jöhetett volna még? 

Csalódás

Arany-ezüst voltam,
Gyémánt lenni vágytam,
Nem olvadni, csak elégni
Narancsfényű lángban.

Vágyódás

Én úgy nézek rád, úgy nézlek előre,
mint akit már réges-rég elvesztettem,
a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam
megkoszosodva, reményvesztetten.
Nem nyúlok utánad, épp csak nézek,
lefolyóban eltűnő víz után,
mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza,
mint ki szeretett élni, de halni sem utál.

Vallomás

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.