Szerelmes idézetek

Emily Bronte idézetek

Túl késő már, hogy hívjalak:
álmom mit dajkáljam megint;
hozna gyúlt homlokomra csak
fény-fúlt, vihar-utáni kínt.

Elmúlt szerelem

Feledem éjsötét szemed
és rózsás ajkadat,
ha szent esküdet feleded,
ha hazug volt szavad.

Elmúlt szerelem

Ő nem ember (...), és nincs joga irgalomra. Neki adtam a szívemet, ő elvette, összetörte, s engem félholtan dobott el magától. Szívével érez az ember(...), s mivel ő összetörte az enyémet, nem tudok érezni semmit irányába.

Ezt a tervet szőttem magamban: csak viszontlátni még egyszer az arcodat, elkapni meglepett vagy színlelten örvendő pillantásodat.

Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy leválunk egymástól; ez lehetetlen.

Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel az enyémet is.

Elmúlt szerelem

Te (...) magamra hagysz, én pedig örökre ott maradok. Jövő tavasszal majd megint arra vágysz, hogy itt legyek veled ebben a házban. És ha visszaemlékezel erre a napra, rájössz, hogy boldog voltál.

Nem én tagadom meg őt; ő tagadott meg engem.

Elmúlt szerelem

Ha menni kíván, megteheti. Jelenlétének terhe sokkal nagyobb, mint az élvezet, amit a kínzása nyújt.

Elmúlt szerelem

Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok.

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.