Cserna-Szabó András idézetek

A régi, bukott, fekete szerelmet csakis az új, tiszta, fehér szerelem gyógyíthatja meg.

Csalódás

Mióta magát szeretem, hőn, azóta nem érzek én sem éhséget, sem szomjúságot. Csak szerelmet.

Vallomás

Az asszonyi féltékenység igen erős démon, úgy mondják, még a halálban sem hagyja el a fehérnépet.

Féltékenység

Csak egyetlen szerelem van: az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb.

Szenvedély

Osztrák tudósok rájöttek, a szívnek minden évben kicserélődik egy százaléka. Száz év után, barátom, nincs az a gonosz szerelem, ami el nem múlik. Ez mindenesetre megnyugtató.

Szomorúság

Lehet a hím tagbaszakadt és rendkívüli jelenség, dönthet meg már kamaszkorában mázsás konyhahölgyeket, bánhat úgy a nőkkel, hogy azok megtiszteltetésnek veszik, ha néhanap megengedtetik számukra szerelmük kifejezése, jöhetnek lányok és asszonyok az életében, hogy alig győzi a lakást szellőztetni utánuk, legyinthet rózsaszínű postára, hallgathatja unottan a francia szubrettet a télikertben, de addig mégsem férfi, míg nem jön egy asszony, talán épp a kelmefestő keleti orrú felesége, egy párduc, aki se szó, se beszéd összekarmolja, keresztbe veti pillangós papucsait, és mérgezett hajtűt döf szívébe.

Igaz szerelem

Őrjítő érzés ennyire imádni valakit, akit tiszta szívedből gyűlölsz. Eszi a lelkedet és a testedet a bánat, az ételnek nincs íze, álom nem jön szemedre, vagy ha igen, hát abban nincs köszönet. Féreg rágja az életedet, ez a szerelem.

Szomorúság

Nincs okosabb lény, mint a bolond, mert az élet normál állapota az őrület és a szerelem szenvedélye.

Szenvedély

Akkor leszünk felnőttek, ha a szüleink meghalnak, mondogatja anyám, akinek meghaltak a szülei. Pedig nem. Akkor leszünk felnőttek, ha a mindent elsöprő szerelem megérkezik. Nem a csajok, nem a házasság, nem. Ezeket túl lehet élni. Az igazi szerelem elsöpri az életet, igen.

Igaz szerelem

Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. Mikor a napsugár még csiklandóbban játszik a tarkón, mikor a szellők még huncutabbul fütyülnek, mikor a kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, mint más tavaszi reggeleken. Naptárakban sajnos nincs jelölve ez a kacér és szédítő ünnep, ezzel a páratlan reggellel csakis a lélek számol.

Boldogság

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.