Szerelmes idézetek

Charlotte Bronte idézetek

Nincs ember, aki azt kívánhatná, hogy jobban szeressék, mint ahogyan engem szeret az, akit én valósággal imádok.

Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.

Őrült minden asszony, aki titkolt szerelmet táplál keblében, mert az ilyen titkolt, viszonzatlan szerelem fölemészti az életet. Ha pedig viszonzásra talál, akkor lidércfényszerűen olyan mocsaras vadonba csalogat, amelyből nincs többé menekvés.

Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után.

Gyenge akartam lenni, hogy megmeneküljek a további szenvedések szörnyű útjától, de a zsarnokká vált lelkiismeret torkon ragadta a szenvedélyt, gúnyosan megmondta neki, hogy gyönge lábával éppen hogy belegázolt a mocsárba, s megesküdött, hogy vaskezével a kín feneketlen mélységébe fogja taszítani.

Ha nem szeretem őt olyan mérhetetlenül, e pillanatban talán megütköztem volna különös hangsúlyán és arcának szinte vad kifejezésén. De így, hogy ott ültem hozzásimulva, felszabadultan az elválás lidércnyomása alól, csak arra a mennyei boldogságra tudtam gondolni, hogy ő is szeret.

Mikor láttam, hogy szerelmemet egy gavallér kíséri haza, sziszegést véltem hallani, s a Hold sütötte balkon egyik zugából előtekergett a féltékenység zöld kígyója, bekúszott a kabátom alá és két perc alatt tönkremarta a szívemet.

Féltékenység

A részvét, Jane, sokszor sértő. Attól függ, kitől ered. Az ember sokszor hajlamos a részvétet kereken kikérni magának. De az ilyenfajta bántó részvét csak kemény, önző szívekben fogamzik meg, valami megvetéssel vegyes érzés azok iránt, akik bizonyos megérdemelt szenvedéseken vergődtek át. A maga részvéte, Jane, az a részvét, amely e pillanatban arcán tükröződik, egészen másfajta. Látom, hogy szeme könnyes, érzem, hogy keze remeg, tudom, hogy szíve csordultig tele szánakozással. A maga részvéte, drágám, a szerelem szenvedő szülőanyja: amit most érez irántam, az ennek a fenséges érzelemnek szülési kínja. Elfogadom a részvétét, Jane, hadd szülje meg a szerelmet: tárt karokkal várom.

Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik; ez a szerelem, ez kötött le engem; és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül.

Nem pára volt ez a szerelem, amelyet a napfény szétoszlat; nem is homokba rajzolt képmás, amelyet elmos az eső. Márványkőbe vésett név volt ez, amely csak a márvánnyal együtt enyészik el.

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.