A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.
Paulo Coelho
|
|