Talál

Míg tízezer pénzt könnyen kaphat bárki,
egyetlen hű szívet nehéz találni.

Cao Hszüe-csin

Hűség

Benned
keresem menedékem,
találom hullásomat.

Dalos Rimma

Vallomás

Csak az ujjai léteztek a bőrömön. Az agyam dalszöveget keresgélt, szavakat, hogy összefűzze, leírja a pillanatot, de semmit nem talált. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló tenyerére.
Maggie Stiefvater

Vágyódás

A folytonos újrakezdés volt benne a legszebb. Mi ugyanis, mind a ketten, szenvedélyesen szerettünk újrakezdeni és ezt bizonyos időközönként meg is tettük. Mi egymásnak "életünk legnagyobb szerelme" voltunk, de soha nem akkor, amikor éppen együtt éltünk, mindig csak akkor, ha újra megpróbáltunk egymásra találni.
Daniel Glattauer

Szenvedély

Nem tudlak elveszíteni,
visszajársz egyre bennem,
ismételt lángot szítani
szerelmeddel, szerelmem.

Újra és újra rám találsz,
nincs rejtek, hova bújjak,
elfojtsz, mint füst, mint lámpaláz
szorítja torkom ujjad.

Lakatos István

Vallomás

Világos, hogy senkit sem fogok találni, aki csak egy kicsit is olyan tudna lenni, mint ő. De ő már megvolt, az életem egy darabja lett, nyolc teljes év, és ezt senki sem veheti el tőlem. Ez az enyém.
Ljudmila Ulickaja

Elmúlt szerelem

Nem akarok tőled semmit, mégis várom a pillanatot, mikor újra láthatlak. Menekülök a férfiak elől, s a végén a te karjaid közt találom magam. Mi történik velem? Mi ez a furcsa kettős érzés?
Margaret Mitchell

Vágyódás

Álmom véget ér, felébredek, és sehol nem találom a szerelmemet. Csak a gyengédség marad meg szívemben, és szemem sarkában könnyek.
Zhou Wei Hui

Elmúlt szerelem

A szerelmet sohasem találja meg az ember. De aki a szerelmet keresi, annak minden egyéb megadatik.
Paul Géraldy

Boldogság

Csak javasolni tudom, hogy megházasodj: ha találsz egy jó feleséget, boldog leszel; ha nem, filozófus.
Szókratész

Férfiak Házasság

<<<>>>
2 / 4

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.