Születés

Isten úgy tudja keresztezni az utakat, hogy előkészíti az embert arra, hogy adott ponton meg tudjon születni a felismerés: ki is az igazi.
Mohay Tamás

Igaz szerelem

Jó lenne a sorsot félrevetni,
álmod pelyhén újra megszületni.
Ha álmodban újra élni tudnék,
kicsit sírnék,
hogy csicsígass,
kicsit rínék,
hogy babusgass,
aztán csöndben megint elaludnék.

Weöres Sándor

Vágyódás

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Karinthy Frigyes

Szomorúság

Csak éppen: férfi. Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!
Colleen McCullough

Vágyódás

Tudom, vágyainak nem lehet ura senki,
S a szerelem önként kíván csak megszületni.

Moliére

Bölcsesség Vágyódás

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Karinthy Frigyes

Szakítás Szomorúság

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ...