Az elérhetetlen dolgok pont azért kívánatosak, mert esélyed sincs, hogy megkapd. Sőt mindenáron kerülni kell, hogy megkapd, amit akarsz. Kérd a holdat.
William Nicholson
Egyikük bambuszkerítéses magános otthonában kuksolt, s keserűségét a szélbe zokogta. A másik begóniás udvarán üldögélt, s fájdalmát a holdra sóhajtotta fel. S noha testileg távol, szívükben egymással voltak.
Cao Hszüe-csin
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
Percy Bysshe Shelley
A lány, akiben jobban bízott, mint saját magában, aki több volt számára a világ minden egyéb dolgainál, a lány másnak adta a kezét. (...) Valahol minden összeomlott akkor. Hogy hol omlott össze és mi volt az, azt nem tudta. Annyit érzett csupán, hogy sok-sok erős, láthatatlan kötél elszakadt, és összeomlott valami láthatatlan, hatalmas dolog, és magával rántotta a napot az égről, a csillagokat, a holdat, a fákat, mindent, mindent.
Wass Albert
Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott, és ez a nézés intimebb volt minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezdett, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantástól.
Laurell Kaye Hamilton
Ezüstpárákban álmodó hegyek
tündéri folyók felé lejtenek,
melyek fölé az ámult, ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeken a fény,
ahogy emlékeimben téged én.
Hajnal Anna
Nekem a tele Holdak,
Az együtt-nézettek,
Szépek lesznek, mert szépek voltak
S a fogadásunk
Nekem ma sem egy útált, ócska folt:
Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele Hold.
Ady Endre
Olyan voltam, mint egy eltévedt hold - a planéta, amely körül keringtem, megsemmisült valamilyen katasztrófafilm-szerű kataklizmában -, de én csak kerengtem tovább szorosan a hűlt helye körül, fittyet hányva a gravitáció törvényeire.
Stephenie Meyer
Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
(...)
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásaid szárnyain röpül.
Várnai Zseni
Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bűnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe vagy elvegyült a rózsák illatával, s azért olyan terhes és sűrű most ez az illat, júniusban?... Nem tudok felelni. Csak járok az utakon és a hidakon, lehajtott fejjel, s tűnődöm és emlékezem.
Márai Sándor