Szegény nők, hányszor becsapja őket a férfiak föllobbanó vágyának forró lehelete. - "Kimondhatatlan, mennyit szenvedek, könyörülj meg rajtam!" - rebegi a férfi és a nő megilletődve nyújtja át neki az orvosságot. Aztán megdöbbenve állapítja meg, hogy ápoltja sokkal gyorsabban kigyógyult, mint ahogy kívánatosnak tartotta volna.
Nagy Endre
De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja.
Anne Rice
Az érzelmi szeretettel más gond is van. Elmúlhat. Vagyis nemcsak a térbeli, az időbeli távolság is gyengíti. Amikor azt mondtam, hogy a szeretet: örök - nem erre a szeretetre gondoltam. Ez romlékony. Magához ránt valakit, aztán elengedi. Sőt, el is taszítja. Az idők során lehet belőle közöny - a "Nem tudom, mit szerettem rajta..." kiábrándulása. Néha úgy hagyunk magunk mögött egy kedves embert, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Életünk hajója sodródik előre, s ők a farvízen eltűnő távolodó hullámokba vesznek. Lemaradnak. Arcuk mint a vízmosta fényképek, elhalványulnak és szétfoszlanak. Idegenné válnak. A szerelem forró vonzalmát olyan hideg közöny válthatja fel, hogy még az egykori szerető halála sem fáj. Az ember néha úgy emlékszik vissza egy-egy ilyen elmúlt érzelmi kapcsolatára, mintha az előző életében történt volna. Vannak szerelmeink, akiknek arcát is elfeledtük. "Ki ez?!" Az érzelmek kihűlése azonban csak az egyik tragédiája ennek a "szeretet"-nek. A másik, amikor hőfokát megtartja ugyan, de átcsap önmaga ellentétébe. Gyűlölet lesz belőle. Ez az érzelmeink poláris természetéből fakad. Vonzás nincs taszítás nélkül. És taszítás sincs vonzás nélkül. A kettő: egy. Az érzelmi szeretet árnyéka: a gyűlölet. Ott lapul mögötte. És a gyűlöletben mindig fölfedezheted a visszájára fordult érzelmi szeretetet.
Müller Péter
Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.
Suzanne Collins
Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek.
Szilvási Lajos
Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól űzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve.
Wladyslaw Stanislaw Reymont
Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.
Jane Austen
Meg kellett csókolnom, fejfájós kényszert éreztem, hogy megcsókoljam. Ügyetlen volt a szája, forró és engedelmes. Fogvacogva próbált visszacsókolni, de a kezének már másik erő parancsolt, szabadulni akart a karomból.
Szilvási Lajos
Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik; ez a szerelem, ez kötött le engem; és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül.
Charlotte Bronte
Ha gond vagy bosszúság napomat árnyba vonja,
s forró csókjaidat csak úgy
lanyhán viszonzom én - ne gondolj semmi rosszra,
ne kételkedj s ne haragudj!
(...)
Nem hagylak cserben én, de ha te elhagysz engem,
vád csap rád, magány, rettenet,
s belátod: csúf a sors, s becsülni kezded csendben
fanyar, hűvös szerelmemet.
Jakov Petrovics Polonszkij