Biztos

Megnézhetjük az összes csókunkat az első pillanattól fogva, hogy először találkoztunk, mikroszkóp alá tehetjük őket, és elég biztos vagyok abban, hogy mit látnánk. Még egy szakértő sem venne észre sok mindent az elsőn, de a következővel elkezdődött valami - számfeletti, könnyedén elpusztítható -, aztán több és még több, míg végül elérünk ehhez, amit még a gyakorlatlan szem is észrevesz. Annak bizonyítéka volt ez a csók, hogy valószínűleg sosem gyógyulunk ki egymásból, de talán meg tudjuk akadályozni, hogy belehaljunk.
Maggie Stiefvater

Csók

El kellett mondanom, ami a szívemet nyomta. De most, hogy elmentél, már nem tudom, jól tettem-e, hogy azt mondtam, nem vagyok biztos az irántad táplált érzelmeimben. Azt érzem, hogy ragaszkodom hozzád. Ezt az is bizonyítja, hogy ebben a pillanatban is hiányzol, de ugyanakkor... úgy érzem, mint pár, már nem működünk. (...) Ha arra gondolok, mi lenne, ha nem látnálak többet, az nagyon fáj, és bizonyos értelemben meg akarlak tartani. Fogalmazhatnánk úgy, hogy mint barátot, de ez a szó túl gyenge. Te vagy az az ember, aki a legközelebb áll hozzám a világon.
Francois Lelord

Elmúlt szerelem

Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hazudjak neked, Lisey. Teljes szívemből szeretlek. Azt hiszem, az ilyen intenzitású szerelem egy idő után minden nő számára terhet jelent, de én csak így tudok szeretni. Nagyon úgy néz ki, hogy sosem lesznek anyagi gondjaink, viszont szinte biztos, hogy életem végéig érzelmi koldus maradok. Bőven lesz pénzünk, és nem fogsz hiányt szenvedni semmiben. Sosem fogom hazugságokkal bemocskolni vagy tönkretenni, ami köztünk van. Sem azzal, amit elmondok, sem azzal, amit elhallgatok.
Stephen King

Igaz szerelem

Szerintem csak akkor mondhatod, hogy a szerelmed igaz szerelem volt, ha már mindketten meghaltatok, ha már leéltétek együtt az egész életeteket, mert csak akkor lehetsz biztos abban, hogy sehová sem térsz le, vagy senkivel sem térsz le. Csak akkor válik valóssá a dolog.
Mike Gayle

Igaz szerelem

Ha orvul letaszítanál egy szakadékba, a biztos halál előtt is csak a tiéd és az irántad érzett szerelmemé lenne az utolsó gondolatom.
John Knittel

Igaz szerelem

- Azt hiszem, megőrülök érted.
- Őrültnek őrült vagy, az már biztos. Amennyiben én őrjítelek meg, az nekem tiszta haszon.

Danielle Steel

Boldogság

Vedd a szerelmet, ha szerelmet kínálnak, de sose gondold, hogy az biztos menedék a bánattól vagy maga a megnyugvás.
Sara Teasdale

Bölcsesség Elmúlt szerelem

Nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.

Radnóti Miklós

Valentin-nap Vallomás

Bármi, ami gyönyörű és értékes, egyúttal rövid életű is. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: "szeretni foglak egész életemben." És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos - hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: szerelmes vagyok beléd e percben és maradéktalanul neked adom magam. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit?
Osho

Bölcsesség Házasság

Biztos vagyok benne, hogy senki nem vágyik annyira soraidra, mint én, és kétlem, hogy volna bárki is, aki nálam jobban megérdemli őket.
Jane Austen

Hiány

<<<>>>
2 / 3

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.