Lakatos István idézetek

Ne haragudj. Te már magadra csuktál
minden ajtót. Voltál, ki lenni tudtál,
tépelődni kár ezen.
Én tudom, a veszteség mekkora.
Nem értetted meg, ki voltál nekem.
Ne is értsd meg soha.


Vallomás

De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
nem sejtem már. Magános lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.


Elmúlt szerelem

Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes,
bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges,
tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő,
nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő;
virágszál voltál, ah, sudár liliomszál,
hajló-karcsú száron bimbó, viritottál,
szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám,
szemem könny borítja, miattad csordulván.


Igaz szerelem

Túl rajtad és túl magamon
fölemelsz mégis szabadon,
mert nincs utam, nincs más utad,
a vérképem is kimutat,
keserűség, téboly pedig
igazsággá nemesedik:
túl szégyenen, túl vágyakon
enyém maradsz, mint fájdalom.


Vallomás

Mi megalázható volt, megaláztad.
Mi tönkretehető volt, tönkretetted.
Szerelmed
te adtad, vissza is te vetted.
Kimondtam titkodat. Nincs rá bocsánat.
Csak te tudod, így lett-e könnyebb?
Mi megölhető volt, megölted.


Csalódás

Nem tudlak elveszíteni,
visszajársz egyre bennem,
ismételt lángot szítani
szerelmeddel, szerelmem.

Újra és újra rám találsz,
nincs rejtek, hova bújjak,
elfojtsz, mint füst, mint lámpaláz
szorítja torkom ujjad.


Vallomás

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ