Juhász Gyula idézetek

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.


Szomorúság

Magányos este, fázós és beteg,
Már nem akarlak, és nem értelek.

Mi voltál? Játék. Eltörtél szegény.
A harc is elmúlt, és már nincs remény.


Elmúlt szerelem

Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei.

Csalódás

Nincs híd, amely a múltba elvezessen
Hozzád, halott szerelmem!


Vágyódás

És láttalak beteg babák szemében,
Melyek, mint eltört mennybolt kékje, fájtak,
És láttalak egy revolvergolyóban,
Mely jobb volt hozzám mégis, mint az élet.
Mert akkor is téged kerestelek!


Vallomás

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek elérhetetlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság...


Vágyódás

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre.


Elmúlt szerelem

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.


Elmúlt szerelem

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!


Elmúlt szerelem

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
de tavaszodván, ha sóhajt a rét,
úgy érzem, Anna meleg szava szól át
egy tavaszból, mely messze, mint az ég.


Elmúlt szerelem

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ