Heltai Jenő idézetek

Úgy van, szeretlek! Ím, nyíltan bevallom,
Hisz nem először történik velem,
Hogy szívemben, melyet üresnek hittem,
Fészket rakott megint a szerelem.


Vallomás

Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
s akkor is szeretni fogsz, mikor már én is vén leszek.


Hűség

Üres szavak alá rejtettük azt a rettenetes izgatottságot, mely egymáshoz kergetett. Dadogva titkoltuk, hogy akarjuk egymást. Megjött az a pillanat, amelyben kíváncsiak lettünk egymás ízére, és meg akartuk kóstolni egymást. A szerelmi emberevés ünnepi pillanata, amikor egymásnak esik az éhes férfi meg az éhes asszony, és kézzel, szemmel, szájjal, miden érzékével iparkodik mennél többet falni a másikból, hogy a ruhán, húson és csonton keresztül eljusson a mindentől megfosztott, mezítelen lélekig.

Boldogság

Nagy magasságba emeltelek lelkemben, és ezzel magamat emeltem föl... nagy szükségem volt rá, mert nagyon alant voltam. Nem a te nagyszerűséged, az enyém omlott össze, amikor kiderült, hogy nem vagy az, akinek hittelek: hiszen akkor én sem vagyok az, akinek magamat képzeltem. Visszalöktél a mélységbe, amelyből föltápászkodtam.

Csalódás

Te vagy számomra az egyetlen.
Te vagy a legszebb. Rútak rútja volnál,
És gonoszabb a kénköves pokolnál,
Tudnálak átkozott hamisnak,
Téged szeretnélek még akkor is csak.


Vallomás

Úgy van, szeretlek! Ím, nyíltan bevallom,
Hisz nem először történik velem,
Hogy szívemben, melyet üresnek hittem,
Fészket rakott megint a szerelem.


Vallomás

Ígérd meg azt, hogy kezed
Kezemből vissza nem veszed,
S hogy szeretni fogsz akkor is,
Mikor már én is vén leszek.


Hűség

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ