Valóság

Ha féltékenyek vagyunk valakire, tudnunk kell, hogy ez valójában nem szerelem. Ilyenkor csupán egyfajta játékot játszunk, a szeretet álcája mögé rejtjük a szexet. A szerelem ilyenkor csupán üres szó - a valóság pedig maga a szex.
Osho

Féltékenység

Voltál test - méretű valóság -
hiányod mindenségnyi semmi,
köröttem bizsereg a csönd már,
mellemet kiáltás repeszti,
kiáltozom, de visszalengő
illatod éri felszakadt szám,
s csitulok, mint aki magában
dúdol, ha kopognak az ajtón.

Baranyi Ferenc

Hiány

Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam Jane-nel... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem Jane-t, hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre...
Agatha Christie

Vallomás

Valójában nagyon boldog, elégedett ember vagyok, az összetört szívem ellenére is. Mert a szívem, az összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. (...) A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít... időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat.
Lucy Maud Montgomery

Csalódás

Szerelmünk szilárd valóság volt: olyan elpusztíthatatlan, mint maga az igazság. Csak éppen múlt az idő, és én nem tudtam róla. Az idő folyása, a lefolyó vizek eróziója; az idő vizei elpusztították szerelmét. És az enyémet miért nem?
Simone de Beauvoir

Csalódás

Aki ábrándozik, az alkot. Minden vágy hívás. Aki légvárakat épít, az kikényszeríti a valóságot is.
Victor Hugo

Vágyódás

Mióta megismertem, ráeszméltem arra, hogy két ember találkozása egyszerre lehet isteni adomány és embertelen szenvedés forrása. Mert csak a mesében fordul elő, és a valóságban soha, hogy két ember minden bonyodalom nélkül, szabadon szeretheti egymást és egymáséi lehetnek.
Szalai Vivien

Csalódás

A féltékenység akkor negatív, ha a valóságban nem fenyeget a partner elvesztése, és mégis nagy a félelem. A gyermekkori élmények miatt például előfordulhat, hogy valaki egyszerűen képtelen elhinni, hogy a párja tényleg szereti és becsüli őt. Ilyenkor az önbizalom és az önértékelés hiánya a gond. Aki gyermekként nem kapott elég szeretetet és figyelmet, az később is úgy érezheti, hogy senki nem szereti őt igazán. Egy párkapcsolatban ez túlzott bizalmatlansághoz, a partner fölött gyakorolt kontrollhoz, szélsőséges esetben pedig féltékenységi rohamhoz vezet.
Alfons Vansteenwegen

Féltékenység

Ahogy halványodik a kezdeti eksztázis, a varázslat, lassan eltűnik az a kép, amit mi, nők az elején felépítünk magunknak a párunkról, és vice versa (kölcsönösen). Lepereg a máz a férfiról, akit addig ideálisnak hittünk, no meg rólunk az, amit ők képzeltek rólunk, belénk. Marad a valóság. Hogy a fickó fiktív.
Albert Györgyi

Elmúlt szerelem

Alig-alig aludtam. Valaminő félöntudatlanságban hevertem, nem akarván elhinni, hogy végre valóban itt tartok, hozzásimulva, vele összegömbölyödve tölthetem az éjből még hátralévő időt. Rettegtem, ha elalszom, reggelre kiderül, mindez csak álom volt. Féléberen őriztem a meseszép valóságot.
Vavyan Fable

Boldogság

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ