Reggel

Azt akarom, hogy mellettem legyél. Látni akarlak minden reggel. Minden este. (...) Nem tudom, meddig élek még, de ameddig élek, velem legyél, ezt akarom. Néha cigarettát tégy a számba, gyújtsd is meg. Néha tölts konyakot, add is a kezembe a poharat. Mellettem ülj a kocsiban, és nézz is oldalról, ahogy szoktál. Készíts friss törülközőt a fürdőkád fölé. Mondd este, hogy tüntessem el az államról a borostát, ami reggel óta nőtt rajta, hogy értsek belőle, tudjam, megkívántál. Ezt akarom, ezt mind, meg ezer mást tetőled.
Szilvási Lajos

Vágyódás

Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.
Laurell Kaye Hamilton

Elmúlt szerelem

Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!
Csernus Imre

Bölcsesség

Nagyon szerettem azt az embert. Ő volt az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő volt az ok, és az egyetlen ok, amiért fel akartam kelni reggelente.
Fern Michaels

Elmúlt szerelem

Nagyon fáradt és magányos lettem, és nagyon fájt a szívem a hazugságtól. Hazugság volt, hogy jobban érdekel egy sor semmi-kapcsolat senki-emberekkel, mint egy valami-kapcsolat Valakivel. Aznap reggel még emlékeztettem magam, hogy az éjszakai érzést soha ne felejtsem el. És azt sem, micsoda esztelenség volt a ház melegét a hideg éjszakára váltani. Magányos ember az, aki a valamit semmire cseréli.
Cecelia Ahern

Szakítás

Ha fölcsendül egy hang a multból:
A Te ezüst hangod repül felém
S én úgy foglak áldani újból,
Mint szerelmünknek édes reggelén;
Ha epedő dal száll föl szivemből,
Teneked legyen szentelve dalom,
Hiszen Te voltál, aki szeretni,
Aki dalolni
Megtanitottál, édes angyalom!

Ady Endre

Valentin-nap

Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.
Meg Cabot

Vallomás

Be nem váltott szép ígéreteim
húzzák már le a zsebem, aranypénz
helyett. Üresen kongó reggelek.
Ki volt, ki nincs, sosem lesz többé már,
fázom, kitakarsz, nem vigyáztál rám.

Ezer arcodból egyet mutattál,
Vagy egyet sem? Itt szinte egyre megy.
Dobtam aranyzsinórt, nem kaptad el...
Az "örökké" a földre leesett.

Mirtse Zsuzsa

Elmúlt szerelem

- Tudod, mit? - Hirtelen teljesen oda nem illő módon kacarászni kezdtem. - Nagyon jóképű vagy. Nagyon-nagyon jóképű.
Bones rám pillantott.
- A fenébe. Reggel utálni fogod magad ezért.

Jeaniene Frost

Vallomás

Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.
Daniel Glattauer

Vallomás

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ