Csábítás

A csók a buja szerelem csábító ördöge, vad táncot jár vörös talárjában, amivel ingerli a szemet, furulyahangjával csiklandozza a fület, illatával bódítja az orrlyukakat, redőivel simogatja a remegő bőrt.
G. Hajnóczy Rózsa

Csók

Nem volt több kívánnivalója. Szerelmessé tette ezt az asszonyt, ott az éjszakai szobában maga is meghatódott a nő csábító szépségétől - ennek köszönhette győzelmét, ennek s nem ügyetlen mesterkedéseinek. De még a leggyöngédebb pillanataiban is megmerevítette valami furcsa gőg, még mindig játszani akarta a férfi szerepét, aki megszokta, hogy uralkodjék az asszonyokon. Hihetetlen erőfeszítéssel próbálta ízetlenné tenni, ami szeretetre méltó volt benne.
Stendhal

Férfiak

Most, hogy vége a házasságunknak, már tudom, mi a szerelem. Az agy átverése, a mellékvesék által kibocsátott endorfinok ravasz trükkje. A szerelem elárasztja a sejteket, amelyek az aggályokat meg a józan belátást továbbíthatnák az agyba, és belefojtja őket a biokémiai gyönyörbe. De az ember hiába tudja mindezt a szerelemről, mégsem képes neki ellenállni, mert éppúgy vonzza és csábítja, mint a hosszú alvás, ami tárt karokkal várja és hívogatja.
Amy Tan

Elmúlt szerelem

De nem volt csók, mely mellettem marasszon,
elhívtak téged csábítóbb falak!

És lehet ősz, vagy lehet nyár... Az útak
bezárultak az elmenő megett.
Magaddal is örökre szakítottál,
mikor el tudtál hagyni engemet!...

Somlyó Zoltán

Szakítás

Minden lány új kihívás a számára, egy gyors kaland, tapasztalatgyűjtés. Csábítóként diadalmaskodott. Nem törődött a történet végével, vagy akár a közepével - csak az elejével. És mint az összes többi liba, én is elkövettem azt az óriási hibát, hogy beleszerettem - ő pedig abban a pillanatban lelépett.
Becca Fitzpatrick

Csalódás

Vannak szelíd, holdas éjszakák, midőn az egész természet reszket a kéj és boldogság mámorától; midőn a virágos tavasz illatának legbódítóbb részeit adja át a szellőnek, hogy maga a lélekzés legyen idegeink csábítója s midőn a madárdal beszéddé válik és az álmodó szívet az élvezet titkairól világosítja fel. Ilyenkor az eltemetett szerelem sírhantjai is egyszerre a vágyak virágágyaivá válnak; akkora termékenyítő ereje van az érzékiség langy-meleg légkörének. Talán csak percekig tart a bűvölet; de határozhat az élet sorsáról.
Kemény Zsigmond

Vágyódás

A hűség önmagunkhoz vagy a múlthoz csak akkor válik fontossá, ha nagy a csábítás, hogy feladjuk. Nem akkor, ha jól megy minden.
Axel Rode

Hűség

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ